FANDOM


Az egész amiatt kezdődött, hogy szokásom felelőtlenül ígérgetni. Egy közelmúltban lezavart, kissé zűrös akció után Nyíregyházára vonultam vissza, hogy ne legyek annyira szem előtt. A Bódéban ücsörögve épp azon kérdés megválaszolásán dolgoztam, hogy hány korty Borsodi kell ahhoz, hogy eltüntesse a Szatmári Szilva utóízét, amikor megzavartak. Süvi telepedett le mellém, a homo sapiens ingentis mintapéldánya, mellesleg régi cimborám, s miután felfedtem előtte, min dolgozom, lelkesen felajánlotta segítségét. Mindent a tudományért! Sör pálinkát, szó szót követett, míg megtudtam, hogy valaki, akinek Süvi épp tartozik egy szívességgel, azt mondta, ha hoz neki egy élő és egy kilőtt toportyánt, az adósságot rendezettnek tekinti. Szóval a sok szatmári szilva azt mondta belőlem, hogy: „Majd én elkísérlek, segítek neked haver!”

Másnap – mindkét értelemben – már fenemód bántam hirtelen felajánlásomat, mivel annyit azért tudtam, hogy toportyánokat kizárólag Csikósföldén, vagy ahogy sokan nevezik, Turániában lőhetünk. Ott pedig nem nagyon szeretik a betolakodókat. Amint valamelyest összeszedtem magam, visszaslattyogtam a Bódéba, és kutakodni kezdtem a Mátrixban a nomádok, toportyánok és hasonló, hasznosnak tűnő információk után. Nem akarok untatni senkit azzal, hogy mit sikerült összeszednem, nem nagy fáradtság utánajárni. Ugyanazt találtam meg amit Grishnák, Misztrál és Polihisztor. Szóval sötétedés előtt fél órával indultunk el Süvi légpárnás BM PHJ IV-es „Vidrájával”. Mivel Süvi hivatásos katona, pontosabban határőr, így célfegyvereket is könnyedén tudott szerezni, egy B7M-et, és egy kissé megkopott Ares Hálóvetőt. Az altatólövedékről én gondoskodtam, de magammal hoztam AZ-150-esemet is.

Elindultunk, és alig egy órával később már a Tiszaparti mocsarakban törtük a nádat. Süvi keresett egy jónak tűnő helyet, és „leparkolt”. Az első, ami rögtön feltűnt, a magas, mellközépig érő természetellenesen természetes buja fűtenger. Most láttam csak be, hogy milyen remek ötlet volt, hogy Süvi magával hozta Szimbát, kedvenc kutyáját, aki történetesen egy Jagdterrier.

Lehet, hogy így sem találtunk volna egy toportyánt sem, de erre nem is volt szükség. Azok találtak meg minket! Olvastam, hogy a kuvaszból vagy a komondorból alakult ki, így kissé meglepett, amit magam előtt láttam. Óriási, 1 méternél magasabb, szürkésbarna bundájú, zölden foszforeszkáló szemű szörnyeteg bukkant ki a fűből, alig pár méterre előttem. Mondják, a Jagdok nem ismerik a félelmet. Ez bizony így van. Szimba habozás nélkül rátámadt a nála tízszer nagyobb szörnyetegre. Ez végre magunkhoz térített minket is, mivel eddig csak bambán bámultuk a szörnyet. Nálam volt az altatólövedék, Süvinél az éles. Persze mindketten lőttünk, mint ahogy az lenni szokott, amikor az élet éles helyzetben elcseszi a legjobb tervet is. Én találtam, Süvi pedig talált, és talált, és talált… Persze sorozatot eresztett bele a marha. Ismertem már annyira, hogy ne próbáljam meg neki elmagyarázni, hogy tulajdonképpen mekkora egy tulok. Csak céloztam rá, azt úgyse érti:

– OK! Egy megvan. Most jön a második meló, az élve elfogás. De szerintem ahhoz keressünk egy másik példányt, hátha nem szaladt mind szét attól a mennydörgéstől amit csináltunk.

De Süvi nem figyelt rám. A kutyáját nézte. Szimba ugyanis meglehetősen rossz bőrben volt. A toportyán agyarait elkerülte, mégis szédelgett, majd oldalra esett, és mind a négy lába rángatózni kezdett.

– Nyugi, rendbe jön a kutyád. Ezeknek a dögöknek a lehelete is veszélyes. Kicsit megszédülsz tőle ha bekapod. De nem halálos.

További pofázásra azonban már nem volt idő, mert vonyítás harsant az éjszakába, nem túl messze tőlünk. Aztán egy másik, valamivel mögöttünk, majd egy harmadik is. Ekkor egy furcsa gondolatom támadt, ami egyre erősödött bennem. Milyen jó lenne beleereszteni Süvibe pár golyót az AP II.-esemmel. Minden erőmet összeszedve küzdöttem ellene. A veríték kivert, a fejem majd szétrobbant, mire leküzdöttem. Addigra Süvi már elrobogott mellőlem. Hála a trolltermetnek, messzire kiemelkedett a fűóceánból, de mást is láttam. Két Süvi méretű árnysziluett haladt rendkívül gyorsan felé. Paták csapódtak a földhöz. Lovasok! Aztán torkolattűz, fegyverropogás, vonyítás, hörgés és káromkodás. Süvi eltűnt a fűben. Reméltem, hogy csak lebukott, de valahogy nem hittem benne. Célra tartottam és tüzeltem. Az egyik vágtató árnyék jelentősen veszített a magasságából. A tompa dübbenés egyértelműen alátámasztotta, hogy a nyereg megüresedett. A másik lovast azonban elhibáztam. Ekkor a hátam mögül dörrenést hallottam, majd gyorsan utána még egyet. Egy erős ütés ért a bal vállam alatt, ami után azonnal éles fájdalom áradt szét a hátamban, majd egy másik a fejemet érte. Minden elsötétedett…

Mikor magamhoz tértem, egy ismerős arcot láttam magam előtt. Hamar beugrott honnan.

– Melik! Te vagy az? – kérdeztem tőle. A bronzbarna bőrű, hosszú fekete harcsabajszú fickó rámvigyorgott.

– Emlékszel effendi? Hasznos egy tulajdonság. Én is emlékeztem. Különben most nem beszélgethetnénk, és a te fejed is a csegei part egyik kopjájára tűzve vigyorogna, mint a troll állaté akivel jöttél.

De nem akarok untatni senkit azzal, hogyan ismertem meg a kontyost, és miért jött nekem eggyel. Most törlesztett, ez tény. Elég csúnya sebeket kaptam, de nem a golyó ütötte volt a vészes, hanem – mint kiderült - a toportyánok megkóstoltak, miután elterültem. Ronda, nehezen gyógyuló sebeket szereztem, visszatérő lázrohamokkal, így több, mint egy hónapig Melik, az egykori török katona, jelenleg lósámán kényszerű vendége voltam. Ezalatt sokmindent megtudtam a nomádokról. Olyasmiket, amiket nem sokan tudnak, és amiknek egyszer még valaki talán hasznát veheti. Tartozom ennyivel Süvi emlékének. Lássuk hát:

TörténelemSzerkesztés

2029-ben, Dzsürcsman Dzsubátor felbukkanása nem véletlen volt. Már vártak rá egy olyan csoport tagjai, akiket ma Sámánoknak nevezünk, és akik azóta is irányítják a puszta fiainak legnyugatibb szállásait. Évekig tanulták, újratanulták a mongoltól azt, amit őseik ezer éve elfeledtek. Csak tanultak, a külvilágtól tudomást sem véve, attól teljesen elzárkózva

2035-re aztán készen álltak, és elkezdték a nagy bűbájt, ami azt a folyamatot eredményezte, amit ma a Fű Ébredése néven ismerünk. Ezt azonban nem Ópusztaszeren végezték, ott csak egy főpróbát tartottak, mely kb. 5 km sugarú körben okozta ugyanazt a hatást. A sámánok átkeltek a Tiszán, és Dévaványától északra idézték meg a letűnt korok flóráját. Arra a szent helyre azóta csak sámánok tehetik be a lábukat.

A Fű Ébredése gyors folyamat volt. Valóságos kis paradicsom alakult ki a kizsigerelt, meggyötört Tiszántúlból. Hajdú és Békés megyét érintette a mágikus hatás, valamint Szolnok megye és Csongrád megye keleti, a romániai Bihar és Arad megyék nyugati részét. A helybéli lakosság nagy része ezt nem különösképp értékelte, tekintve, hogy addigi fő megélhetési forrásuk, a mezőgazdaság ezzel teljesen ellehetetlenült. Vagy a Fű által körbezárt nagyvárosokba, mint Debrecen, Nagyvárad, vagy Arad költöztek, vagy sokkal messzebb. Helyükre jóval kisebb számban, de érkezett utánpótlás. Ők is magyarok voltak, akiket a Tiszta Haza propagandája győzött meg, akik eleinte mintának tekintették a Közép-, és Dél-Tiszántúlt. Olyan zöldek, akik megkeseredtek a politikai zöld hatalom kudarcától, tehetetlenségétől. Voltak köztük mindenféle államhatalommal szembenálló buharini anarchista elveket vallók, akik itt az igazi szabadságot remélték, menthetetlen anakronisztikusok, hagyományőrzők, és olyanok is, akiket a sámáni hatalom manifesztációja győzött meg arról, oda kell menniük.

Ezen vegyes csoport a sámánok atyai szárnya alá helyezte magát, akik két nemzetségbe, klánba osztották őket, a karamagyarokra és a verimegyerekre. Mindkét nemzetség 6-6 nagycsaládra, táborhelyre oszlott. Mindegyik nagycsalád egy sámán, a Fű Megidézőinek egyike, irányítása alá került, és elkezdték útjukat. Erre még később visszatérek. A moszlim támadás idején a sámánok aktív – mágikus - segítséget nyújtottak a szövetséges csapatoknak, a háború után pedig ismét visszahúzódtak a pusztára.

El kell oszlatnom egy közkeletű tévhitet. Turánia nem független állam. Jogilag továbbra is a Magyar Köztársaság (illetve részint az Erdélyi Államszövetség) területéhez tartozik. A nomádokat azonban nem érdekli az államhoz tartozás, az állampolgári jog és kötelesség. Nem érdeklik a határok sem, kivéve azok, amelyeket maguk előtt emeltek. Így tehát nem fizetnek adót sem, amit az érintett államok el is fogadnak, hacsak nem akarják megkockáztatni a tényleges függetlenedést. Debrecen azonban, mint betonsziget a fűóceánban, a Magyar Köztársaság integráns része. (Nagyvárad a Szilágysomlyói grófoké, Arad pedig a Bánáti Köztársaságé) A magyar politika autonóm területnek nevezi Turániát, de a nomádokat még ez sem érdekli. Számukra az állam, a társadalom azonos a közösséggel, amelynek részei.

A másik tévhit, hogy Turánia lakossága mindössze a fenti 12 nagycsaládból, valamint a városi lakosságból tevődik össze. Keletről ugyanis igen sok, a keleten dúló véres harcokban alulmaradt néptöredék, népcsoport részei kértek – és kaptak – bebocsáttatást a Nyugalom Pusztájára. Így került ide az én megmentőm, Melik is, aki a 2048-ban, a Kárpátok előterében, Turkánál a szabolcsi-ruszin csapatok által szétforgácsolt újbolgár-török törzsszövetség túlélője. Ugyanis nem Dzsürcsman volt az egyetlen, aki a puszta mélyéről felbukkant. Minden, részben nomád hagyományokkal, múlttal rendelkező nép megkapta keletről a maga fősámánját. A néptöredékek szintén mesterséges nagycsaládi keretek közé szerveződtek, és belőlük jött létre a második törzs, akiket türköknek hívnak a törzsi magyarok, és akik magukat Iki-nek, azaz kettőnek neveznek.

És itt értem el mondandóm egyik, talán legérdekesebb részéhez. A nomádok ugyanis nem céltalanul, össze-vissza kóborolnak a pusztákon. Az Iki tagjai a nyári és téli szállások között vándorolnak az éves ciklus alapján, mint ahogy azt tették, régen is a nomád elődök. A magyarok viszont nem ezt követik. Nem húzódnak télen a folyók, patakok, tavak közelébe, és nyáron nem távolodnak el attól, hanem a sámánok által előre megszabott útvonalat követnek, és évente nem kétszer, hanem négyszer költözködnek egész táborukkal. Ez nem jelentheti a környék erőforrásainak pihentetését, ugyanis e nagycsaládok egymás helyére költöznek. Külön kiemeli e vándorlás jelentőségét, hogy amikor 2053-ban, az egykori Létavértes közelében lévő karamagyar nagycsalád minden egyes tagja életét veszítette, az összes többi nagycsalád adott tagjai közül családokat, hogy a nagy vándorlás folyamatos maradjon, ne szakadjon meg a folytonosság. Ez pedig csak egyvalamit jelenthet. Egy gigászi szertartás van most is folyamatban.

Szóval a lélekszámot elég nehéz lenne pontosan meghatározni, mivel a Szabolccsal 2053-ban kötött egyezség szerint a Vereckei hágó nyitva áll a nomád csoportok előtt, ami így köldökzsinórként köti össze a Nyugati Pusztát a hatalmas Keletivel. Ezen keresztül pedig érkeznek, időnként távoznak csoportok, a népmozgás tehát folyamatos. Jómagam 50000 körülire teszem a nomádok számát, nem értve ebbe bele az oázisvárosok lakosságát.

A kultikus és a világi hatalom is a sámánok kezében van, akik legfőbb tanácskozó és döntéshozó szerve az úgynevezett Nagytanács, amelynek tagjai az egyes nagycsaládok vezető sámánjai. A sámánok saját nagycsaládjuk teljhatalmú urai. Ők döntenek minden fontos, a közösséget érintő kérdésben. Ők celebrálják a szertartásokat, ők döntenek a vitás ügyekben, és ők felelnek a közösség biztonságáért. Ebben az ifjúsámánjaikon kívül segítségükre vannak a bők, (az ikiknél bégek), akik adott esetben csatába vezetik a nagycsalád harcosait. Itt kell megemlítenünk, hogy a viszonylag kis lélekszámhoz képest igen komoly katonai potenciállal bír Turánia. Egyrészt létszámügyileg, mivel a közösség minden felnőtt tagja – a nők is – megállják helyüket a harcban, másrészt technikailag, mivel a kiváló minőségű húsért és tejtermékért cserébe kapott nujenekért a legmodernebb felszerelést is megvásárolhatják maguknak, harmadrészt taktikailag és fegyelmileg, mivel a bő minden parancsát, akár az életük árán is teljesítik. A történelem folyamán a pásztortársadalmak mindig is kiváló harcosokat adtak.

A két törzsből álló törzsszövetséges szakrális vezetője az Attli, aki a Fényesség, a Nap jelképét viseli. Kultikus szerepköre jelentős, de a hatalmat a Nagytanáccsal megosztottan birtokolja. Háború esetén az Attli javaslatára a Nagytanács választja meg a bők közül a Kendüt, aki sosem lehet sámán, és a teljes haderő felett rendelkezik addig, míg a Nagytanács ezt jónak látja. Ezzel a biztonsági szeleppel küszöbölték ki azt, hogy egy sámán komoly katonai hatalomhoz juthasson.

A kendü szerepe mindazonáltal a tényleges harccselekményekre, a taktikai kérdésekre korlátozódik. A stratégia célokat a nagytanács legmegbecsültebb tagjaiból álló Védelmi Tanács határozza meg. Szintén a VT feladata a győzelem megszerzéséhez szükséges hátér megteremtése, kezdve az utánpótlástól, a hadigazdaság megszervezésétől egészen a béketárgyalások lebonyolításáig.

Itt még egy közkeletű tévedést vagyok kénytelen eloszlatni. Turániának egyáltalán nem Ópusztaszer a központja. Az Ópusztaszeri Szent Liget, mely, mint tudjuk a Tisza nyugati oldalán van, tehát effektíve védhetetlen a balparti nomádok számára, nem más mint egy kirakat. Egy bazári bemutató a külvilág felé. Tessék, ezek vagyunk, ilyenek vagyunk, itt lehet vásárolni a termékeinkből is. Mágikus amulettek minden mennyiségben! Kamu az egész. Kétségtelen, hogy a hely mágikusan aktív, és hogy szerepet játszik a sámánképzésben – itt ismertetik meg az ifjakat a külvilággal. De a Vérszerződésnek semmi köze nem volt Ópusztaszerhez, a mágikus aktivitást is feltehetőleg csak a próbavarázslat okozza.

Benn, mélyen a puszta belsejében van egy másik, egy Valódi Szent Liget. Itt van a Nagytanács állandó székhelye, itt folyik az ifjúsámánok közös képzése – tanulmányaik nagyrészét egy-egy öregsámán mellé osztva folytatják. Ez a Kőrösök környéki hely több dologról is nevezetes. Előszöris úgy hallottam, itt találták meg Attila sírját. Másodsorban az utolsó pogánylázadások vezetői, Vata és fia Janus itt haltak kínhalált. Harmadsorban itt végezték a Fű Ébredését előidéző nagy szertartást a sámánok. Egész Magyarországon itt a legmagasabb a szabadszellem/m2 arányszám.

Itt mindenképp ejtenünk kell pár szót a vallásról. Számtalan gyökérből induló, mesterségesnek ható mitológiával bír, amelynek éppúgy része az iráni eredetű dualista világfelfogás, mint a török, vagy finnugor hagyományok. De ez szintén megtalálható a bárki által letölthető állományban, több szót nem vesztegetek hát rá. Állítólag ugyanezt követik a Kínától a Tiszáig húzódó pusztákon mindenhol, ahol újnomád közösségek szerveződtek. Mindenhol, ahová eljutott egy-egy ferdeszemű sámán, és elvetette a magokat, amelyek hol szárbaszökkentek, mint Turániában, a Doni Kozákoknál vagy a Moldvai Újkunoknál, vagy pedig a magból serkent növény még virágbaborulás előtt elenyészett, mint az Újbolgár-Török Törzsszövetség, vagy a Volgamenti Daste Quipcak esetében. Ne legyen igazam, nem akarok vészmadár lenni, de ez nekem messziről bűzlik.

ÉletmódSzerkesztés

A tradíciók mély tisztelete és a technika újdonságainak érdekes katyvasza egy nomád táborhely. Előfordulnak cserzett, otthon varrt bőrruhát vagy kaftánt, köntöst viselő alakok éppúgy, mint farmernadrágos, ballon-, vagy lódenkabátos, vagy épp terepszínű katonai öltözetet viselők. Van aki haját hosszúra növeszti, van aki tarra borotválja, vagy olyan is aki három varkocsot hagy, s azt összefonja. Fegyvereik – minden nomádnak van – szintén igen változatosak. Ares, H&K, Bajkal, BM, de tényleg szinte minden gyártó képviselteti magát errefelé. Ami feltűnő még, a rengeteg nyakba aggatott fura amulett, amit viselnek.

Maga a táborhely sem kizárólag sátrakból áll – bár azért az van többségben. Akadnak lakókocsik is szép számmal, mint ahogy teherautók, vontatók, terepjárók is a lovak mellett. A lovakat túlságosan tisztelik ahhoz, hogy fogatolják, így a kuli munka a tecnikára marad. Gépparkjukban a szabolcsi gyártmányú Vidrák, Hangyák és Ürgék nagy számban találhatóak, de Toyota Land Cruiser éppúgy akad, mint Kamaz, vagy Saeder-Krupp Csepel tgk-k. Üzemanyagot a városokban vételeznek, Debrecenben, Szegeden. Táborhelyeik legsebezhetőbb pontjai épp a hatalmas tartálykocsik. Energiaigényük ezzel kb. ki is merült, mivel elektromos ketyeréket nemigen használnak. Ami mégis elengedhetetlenül szükséges, azt akkuról üzemeltetik. A Mátrix a pusztában – ki hinné – nem létezik. Nincsenek csatlakozási pontok. A három városban viszont elérhető. Turániában képviselettel rendelkező cégekről, vagy bandákról értelemszerűen nem beszélhetünk. Illetve egyvalami mégis akad. A fegyvercsempészet. Ezt viszont nagycsaládi keretekben űzik egyesek.

Aminek bővében vannak, az az állatállomány. Szürkemarhák, kecske és rackanyájak tucatjai tartoznak minden egyes táborhelyhez. A pásztormunkában lovaikon illetve kutyáikon kívül segítik őket idomított toportyánok is, akikben a Kárpát-medence rég kihalt nádifarkas populációjának szelleme öltött újra testet. Ebből a dögből, szabadon is kószál jópár, mint azt már az elején ti is megtudhattátok. Szóval a nomádok ezzel a jó minőségű húsexporttal jutnak hozzá mindahhoz, amire szükségük van, de termelni nem képesek. Lóherceget a másik paralényt, egyet sem láttam, pedig kíváncsi lettem volna rá. Vannak azonban olyan állatok a pusztában, amelyek már rég eltűntek, de most újra meghonosodtak. Számtalan madárfaj, vadlovak, egy nagytestű tulokfajta, a folyókban, patakokban elszaporodtak a vidrák, nutriák, más prémes állatok, és újra felbukkantak a hódok is. A tulkon kívül a nomádok nem vadásznak semmire, háziállataikból élnek.

Fajilag a nomádok mindegyike ember. Más fajokkal nem ápolnak túl jó kapcsolatot. Leginkább a tündéket utálják, de a többiek se számítsanak meleg fogadtatásra, ha arra tévednek. Hogy ez miért van? Melik szerint a lovak nem bírják a meták szagát. Majd elfelejtettem! Az ikikkel egy réges-rég nem látott háziállat is érkezett a Tiszántúlra, igaz nem túl nagy számban, de azért mégiscsak van belőle. Ez pedig nem más, mint a baktrián, a kétpupú teve. Közép-Ázsia nomádjainak kedvenc jószága.

MágiaSzerkesztés

Az Asztrális síkon igencsak nagy a tömeg Turániában. Mindenfelé Életet lát az ember. Maga a fű is mágikus, ami nem meglepő, sőt, még az állatállomány is az. Számtalan entitás ődöng rajtuk kívül a pusztában. Többnyire szabad szellemek, amikkel jó mindenféle kontaktust kerülni, mert nem tudni, mitől rágnak be. Ők Turánia földjének első őrei. De vannak szolgálatra kényszerített szellemek is, ők jelzik az idegenek felbukkanását a sámánoknak.

Turániában hermetikus tradíció nem létezik, csak a sámánhagyományok jelentik a mágiagyakorlás lehetséges útját. A sámánok totemjei főleg , bika, róka és ha már itt tartunk végezetül említést kell tennem egy olyan totemről, amelyikkel még nem találkoztam máshol, de errefelé igencsak népszerű. Ez pedig a Szarvas totem.


Küzmös Imre (Himilkó): A neomádok

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.